„A magyar technológiai és ipari forradalom” - nyári egyetem
rta: Attila Dtum: 19. prilis 2010
2010-12-ben Alapítványunk rendezvénysorozatot szervez „A magyar technológiai és ipari forradalom” címmel. Az első a témához kapcsolódó nyári egyetemünket módosított helyszínen: a felvidéki Kovácspatakon szervezzük meg 2010 augusztus 6-10. között a helyi civil szervezetek közreműködésével.

A RÉSZVÉTEL A SIKERES PÁLYAMŰVET BEKÜLDŐK RÉSZÉRE INGYENES!!!
PÁLYAMŰ BEADÁSA NÉLKÜL A KEDVEZMÉNYES RÉSZVÉTELI DÍJ: 10.000 Ft

A nyári egyetem ideje alatt neves egyetemi professzorok, tudósok, feltalálók előadásai keretében sor kerül a XIX. század néhány kiemelkedő tudományos és technológiai újításának, az ebben a korszakban végbemenő ipari forradalom gazdaságtörténeti jelentőségének bemutatására.

A rendezvényen részt vevő fiatalok ezen felül megismerkedhetnek számos XIX. századi jól ismert vagy elfelejtett tudós életművével is, megtekinthetik Felvidék néhány történelmi, ipartörténeti nevezetességét, valamint találkozhatnak a helyi kisebbségek képviselőivel.

Az alapítvány plakátja innen (68 KB) az előzetes Programterv pedig innen (275.6 KB) letölthető PDF formátumban.
Teljes hr
A rendezvényre elsősorban egyetemista fiatalokat várunk, akik 5-10 oldal terjedelmű (Times New Roman 12, normál sorköz) pályaműveikkel jelentkezhetnek az egyhetes programra a következő témakörökben:

Beadási határidő: 2010. július 30.
Tájékoztatás és jelentkezés a következő címen: mfhn@mfhnalap.org


A legjobb írásműveket konferencia kiadványban tesszük közzé.
A pályázatokat 2010-ben folyamatosan értékeljük.


A rendezvény helyszíne:
Hotel Panoráma
Kovácspatak 35 94366 Chľaba
GPS: 47°49'47"N, 18°47'30"E
Tel.: +421 910 630 124
E-mail: panorama@hotelpanorama.eu.sk
Internet: http://www.hotelpanorama.eu.sk