FELHÍVÁS
rta: Attila Dtum: 18. September 2014
A Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány 2003. március 15-i aláírással alapította meg a Magyar Fiatalokért Díjat, mely odaítélésének feltételeit a következőkben határozta meg:

A Kuratórium döntése értelmében a Magyar Fiatalokért Díj 2014. évi kiírásának jelmondata:

“Nem másra használ eleink tündöklése nekünk, hanem hogy égő szövétneknél, fényes fáklyánál futjuk a mi életünk pályáját, nem lehetünk sötétben, sem mi, sem az mi cselekedeteink; ha jól viseljük magunkat, azoknak fényességénél mindjárt minden ember meglát: ha rosszul, úgy sem kerülhetjük ujjal való ránk mutatást.”

(Zrínyi Miklós)

Ajánlások 2014-ben, a DÍJ Statútuma feltételeinek megfelelően, Magyarországon élő, vagy magyarországi székhelyű, természetes vagy jogi személyt illetnek meg, aki a magyarság szolgálatában végzett tevékenységéért elismerést érdemel.

  1. A 2 díjazott közül, minden alkalommal egy magyar fiatalra, (max. 35 éves) és egy másik már komoly múlttal, munkássággal rendelkezõ, tapasztalt, elismert természetes, vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem bíró társaságra lehet jelölést tenni.

  2. A díjat alapító okirat, és ezen kiírás alapján a MAGYAR FIATALOK HATÁROK NÉLKÜL ALAPÍTVÁNY internetes, vagy postai címére (mfhn@mfhnalap.org, 1126 Budapest, Böszörményi út 28.) 2014. december 15-ig lehet jelölő szavazatokat leadni az egész világból a díjra.

  3. A szavazatokat kellő indoklással kell ellátni. A díj odaítélésére javaslatot lehet tenni géppel írt, maximum 1db A/4-es oldal terjedelemben, azért, hogy a beérkezett szavazatok alapján a díjat odaítélő Kuratórium teljes bizonyossággal tudjon dönteni az odaítélés helyességéről.

  4. A beérkezett jelölések alapján a Díjat odaítélő Kuratórium 2015. év február 15. napjáig meghozza döntését, és a díjazottakat írásban értesíti a díj átvételének módjáról.

A díj átadása minden évben ünnepélyes keretek között, konferenciával egybekötve zajlik le.

Mindenkit megkérünk, tegye meg ajánló javaslatát a 2014. év díjazottjára!

Teljes hr